August Wilhelm von Hoffman német kémikus, 1818. április 8-án született a németországi Geissenben. 1836-ban felvételt nyert a geisseni egyetemre, ahol jogot filozófiát és matematikát tanult, azonban 1843-ban mégis kémiára váltott.
            1845-ig a bonni egyetemen tanított. Hoffmann a hírnevét azzal alapozta meg, hogy a klóratomok hidrogénatommal való helyettesítésén dolgozott aromás összetételekben, amiért megkapta a Parisien Societé arany medálját. Elismert lett és 1845-ben meghívást kapott a királynőtől, hogy Londonban folytassa munkásságát. Angliában 20 évig dolgozott, mint feltaláló és tanár. Itt publikálta 1866-ban azt az eszközt, amellyel a vizet sikeresen bontotta összetevőire. Hoffmann korának egyik legjobb kémikusa volt. Kortársai: Frederick Abel, Warren De La Rue, E. C. Nicholson, Charles Mansfield, William H. Perkins, és Sir William Crookes. 1865-ben visszatért hazájába, a berlini egyetemen tanított. Hoffmann egy nagy laborban dolgozhatott amelyet a kormány építetett. Életének ezen peiódusában a felfedezései közvetlen segítették a német festék és gyógyszer iparágakat. Több, mint 360 írást publikált élete során. Ezek tartalma szólt a szénszármazékokról, a kadmium kémiai tulajdonságairól, illetve a foszfor és a titánium anatómiájáról. A négyes ammóniumsók felfedezése is hozzá köthető. 1868 ban a Német Kémiai Társaság elnöke lett, és az is maradt 14 évig. Egészen Berlinben, 1892. május 2.-án bekövetkező haláláig folytatta a tanítást és az írást.