Jedlik Ányos István természettudós, feltaláló, bencés szerzetes, kiváló oktató a Komárom megyei Szimő községben született 1800. január 11.-én, és a keresztségben az István nevet kapta. Nevéhez fűződik többek között a dinamó és a szódavíz gyártásának feltalálása.
            Az iskoláit szülőfalujában, Szimőn kezdte, majd a nagyszombati, s később a pozsonyi gimnáziumban folytatta. Unokatestvérével, az ugyancsak paraszti származású és ugyanabban az évben született Czuczor Gergely papköltővel együtt jelentkeztek Szent Benedek-rendi szerzetesnek 17 éves korukban, hogy a tudomány útjára léphessenek. A rendben Jedlik az Anianus, magyarosan az Ányos névvel jelölve az 1818-as évet már Pannonhalmán töltötte. Ez volt a kezdete tudományos pályájának, amelyen a rendíthetetlen hite Istenben, a tudományszeretete, a soha nem lankadó szorgalma mind segítették Jedliket.
            1818-20-ban bölcsészeti tanulmányokat végzett a rend győri líceumában, majd Pesten szerzett 1822-ben doktori címet, matematikákból, fizikából, filozófiából és történelemből szigorlatozott. 1825-től a győri gimnáziumban tanított, ezt követően pedig a győri líceum fizika tanszékén.
            1825-ben szentelik pappá. Eközben folyamatosan bővíti szertárát, igen gyakran maga készít ehhez eszközöket, első találmányait is ekkor alkotja. 1831-től Pozsonyi Királyi Akadémián, majd 1840-től a pesti tudományegyetemen oktat. Lakása az egyetemen, a szertár mellett van, amelynek bővítését itt is a szívén viseli. 1845-től megkezdődik a magyar nyelvű oktatás az egyetemen, melyhez – Kazinczy Ferenc és Czuczor Gergely unszolására – elkezdte megalkotni a magyar műszaki és természettudományos nyelvhez szükséges szakszavakat, tőle származik például a merőleges, az eredő erő vagy a dugattyú szavaink. Később az 1856-ban megjelent Műszótárnak is egyik szerkesztője volt.
            1848-ban az egyetem bölcsészkarának dékánja volt, majd a szabadságharc alatt beállt nemzetőrnek. A pesti harcok alatt a szertárat biztonságos helyre mentette. A szabadságharc után nehéz időkben Jedlik nehezen találta helyét. Ezekben az években több időt töltött találmányaival és tankönyvek írásával (pl. a „Természettan elemei”). Könyveket is írt „Hőtan” és a „Fénytan” címmel, amelyek az akadémián is nagy elismerést váltottak ki. Az akadémián rendkívüli esetnek számított, hogy a levelező tagságot átugorva, rögtön rendes tagnak választották. 1863–64-ben már elismert tudós, az egyetem rektora. 1867-ben királyi tanácsos lett. A Magyar Tudományos Akadémia 1858-ban levelező, 1873-ban tiszteleti tagjainak sorába választotta.

            Fiatal korára az általános érdeklődés volt jellemző, foglalkozott kémiával, elektrokémiával (elemekkel), később elektromosságtanban volt sok alkotása és kiemelkedőek voltak az optikai kísérletei.
            1826-ban, hogy rendtársait meglepje, szódavizet állított elő. Később a tervei alapján épült fel az első szikvízüzem. Sajnos ez hamar csődbe ment, így a nagy találmány akkor még kiaknázatlan maradt.
            Az elektromos áram elektromágneses hatásának órai bemutatására építette meg a villámdelejes forgonyát, amely egy olyan elektromotor volt, amelyben az álló – és a forgórész egyaránt elektromágnes volt. Ugyancsak ő alkalmazta először a higanyvályús kommutátort is. 1852 és 1854 között alkotta meg az „egysarki villamindítóját”, amelynek álló és forgó része is elektromágnes volt. Legismertebb felfedezése az öngerjesztés elve, illetve az ezt demonstráló „egysarki villanyindító” (ez az ún. dinamó). Első írásos bizonyíték erről az 1861-ben készített leltár, amely egyik használati utasításában megtaláljuk a dinamó működési elvének szabatos leírását. Sajnos Jedlik nem ismerte fel ennek jelentőségét, így 1867-ben Werner Siemens és Charles Wheatstone nyújtott be rá szabadalmat.
            Jedlik fontos optikai újítása a rácsosztó gép tökéletesítése volt. Az optikai rácsot leginkább a fénysugarak színtartományra bontására használják. Mivel Jedlik az akkor kapható eszközökkel nem volt megelégedve, ezért sajátot alkotott. Később a pontosság kedvéért már elektromotort használt a meghajtására és a műszerei tökéletesítése közben a segítségére levő műszerésszel letették a magyar finommechanika alapjait is.
            Fontos találmánya volt a csöves villámfeszítő, ez egy nagy kapacitású elektromos sűrítő, amelynek alapelvét az atomtechnikai kutatások kezdetén használták fel. A találmányt és Jedliket az 1863-as bécsi világkiállításon Siemens javaslatára „A haladásért” éremmel tüntették ki.
            1878-ban egyetemi professzori helyét átadja - az akkor 30 éves - Eötvös Lorándnak. Jedlik a győri rendházba vonult nyugdíjba, ahol szellemi frissességét megőrizve folytatta a munkáját, amennyire egészsége és a szűk hely engedte. 1895. december 13.-án Győrben, hosszú és sikeres élet után hunyt el. A rend győri, belvárosi temetőjében temették el. A búcsúbeszédet Eötvös Loránd, az Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Jedlik Ányos legnagyobb tisztelője, tanszéki utóda mondta.