Guglielmo Marconi olasz feltaláló 1874. április 25.-én született Bologna közelében. 1909-ben Karl Ferdinand Braunnal megosztva megkapta a Fizikai Nobel-díjat a drótnélküli távíró kifejlesztésében való érdemeiért.
            A jómódú családból származó Marconi tanulmányait magántanulóként folytatta. Az érettségi vizsgája után kora legnevesebb fizikaprofesszorainak előadásait hallgatta, anélkül, hogy formálisan bármely egyetemre beiratkozott volna. Tanult Bolognában Augusto Righi laboratóriumában, majd később Firenzében és Livornoban is.
            1894-ben olvasott egy cikket a nyolc évvel korábban felfedezett Hertz-féle elektromágneses hullámokról. Érdekelni kezdte a gondolat, hohy hogyan lehetne ezeket a hullámokat jeladásra használni. Megkezdte kísérleteit. A hullámokat Hertz módszerével hozta létre, s egy készüléket szerkesztett a hullámok detektálásra. Az általa szerkesztett „koherer” segítségével a rádióhullámokat át tudta alakítani könnyen észlelhető elektromos árammá. Maroni mind az adó-, mind a vevőkészüléknél alkalmazta Popov találmányát, az antennát. Először 1895-ben tudott jeleket detektálni, de már 1896-ban 15 km-es távolságot tudott áthidalni. Az első sikeres drótnélküli üzenetközvetítések után 1901. december 12.-én rádiójeleket küldött Anglia délnyugati részéről a 3500 km-re levő Új-Fundlandra, amellyel többek között azt is bizonyította, hogy a rádióhullámok követik a Föld görbületét.
            A számos tudományos elismerés után Marconi 1914-ben politikai pályára lépett: olasz parlamenti képviselő lett. 1923-ban belépett az olasz fasiszta párba. 1930-ban a diktátor Benito Mussolini az Olasz Akadémia elnökének nevezi ki. Kétszer nősült, másodszor Mussolini volt a tanúja.
            Szívrohamban hunyt el 1937. július 20.-án Rómában. Halálhírére a rádióadók két percig elcsendesedtek világszerte.