A folyadékok összenyomhatósága az ún. piezométerekkel tanulmányozható. A jelenség tanulmányozására készített eszközök közül igazi ritkaságnak számít az a szinte tökéletes állapotban levő, Eötvös Loránd (1848-1919) által tervezett eszköz, amely az első világháborút közvetlenül megelőző évben került a szertárunkba.
            Ez az eszköz az ún. Eötvös-féle piezométer, amely egy vastag falú külső üvegedényben elhelyezett, olyan gömb alakú piezométer edényből áll, amely vízben –optikai okokból- ellipszoid alakúnak látszik. A külső és a belső edényből egyaránt egy-egy derékszögben meghajlított hajszálcső emelkedik ki, amelyekbe a víz be tud nyomulni, s így az edényekben levő folyadékok térfogata könnyen leolvasható. A könnyebb szemléltetés céljából célszerű a belső edénybe helyezett vizet megszínezni.

 Ezzel az eszközzel a folyadékok összenyomhatóságát kétféleképpen is tanulmányozhatjuk.

I. Ha a belső edényből kivezető cső végére nyomást fejtünk ki (pl. légkompresszor segítségével), akkor a belső edény tágulni fog, összenyomja a külső edényben levő vizet, s így a külső edényben levő hajszálcsőben is elmozdul a vízszint. Ekkor a belső edény hajszálcsövében - a többletnyomás miatt- a vízszint beljebb húzódik, míg a külső edényben elhelyezett hajszálcsőben - a folyadékra átterjedő nyomás miatt- a vízszint kijjebb csúszik. Mivel a két csőben a folyadékszintek elmozdulása nem azonos mértékű (a belső edény hajszálcsövében a szinteltolódás nagyobb, mint a külső edény hajszálcsövében), így annak a kísérleti bizonyítékát láthatjuk, hogy a folyadék összenyomható.

II. Mivel a belső edény hajszálcsövének végére nehézkesen lehet nyomást gyakorolni, egy másik eljárással a kísérlet bemutatása egyszerűbbé tehető. Ennél a módszernél a külső edény vízfelületére fejtjük ki a nyomást. Erre több lehetőség is kínálkozik, ugyanis az Eötvös-féle piezométer külső edényét borító acéllemezen három helyen is hozzáférhetünk a vízhez. Az első lehetőség egy csavarral ellátott acélfedő, ahol a vizet a külső edénybe beletöltjük. A második lehetőség egy acélcsap, amelyre egy gumicsövet (s így egy légkompresszort) lehet csatlakoztatni, míg a harmadik lehetőség egy igen finom csavarmenetekkel ellátott henger, amelyen elhelyezett forgatókar segítségével a folyadék felszínére kifejtett nyomást igen lassan növelhetjük.
Miután a légkompresszor segítségével kellő szintre felnyomjuk a hajszálcsövekbe a vizet, a finom csavarmenettel növeljük a folyadék felületére kifejtett nyomást. Ez a nyomás a víz segítségével a belső edényre is átterjed, s az abban levő vizet kezdi nyomni. Ekkor a folyadékszint mindkét hajszálcsőben eltolódik, de a külső edényhez csatlakozó hajszálcsőben a folyadék szinteltolódása nagyobb mértékű lesz, mint a belső folyadékba helyezett hajszálcsőben, vagyis a folyadék összenyomódott.
A nyomás megszüntetésével az eredeti térfogat visszaáll, azaz a folyadékok térfogati rugalmassággal rendelkeznek.