A nem folyadékos, azaz száraz (vagy aneroid) barométerek közül többféle is található a szertárban, de ezek közül is a legfiatalabb az Eugéne Bourdon (1808-1884) francia mérnök által 1849-ben feltalált barométer, az ún. Bourdon-cső. Ezek a barométerek praktikusságuk, kényelmes kezelésük, szállíthatóságuk miatt gyorsan elterjedtek.
            A Bourdon-féle fémbarométer lényeges része az A B C vékony falú légüres rézcső, amelyet kör alakúra meghajlítottak. Ha a légnyomás megnő, akkor ez a kör alakú rézcső összeszorul, a légnyomás csökkenésekor pedig szétfeszül. Ekkor rézcső A és C végeinek kicsi mozgása az ED fémkar, a h spirálrugó és az ik fogas körív közvetítésével a középen levő kicsiny fogaskereket elforgatja. A műszer a légnyomás értékét a kis fogaskerékre erősített mutató elfordulásával jelzi a készülék skáláján, amelyet - egy higanybarométerrel való összehasonlítás útján - tapasztalati úton készítettek el.

            A barométer a fizika legfontosabb eszközeinek egyike. A hétköznapi életben való nagy elterjedését annak köszönheti, hogy a barométer állásából következtetni tudunk az időjárásra. Délnyugati szeleknél a barométerállás általában a legkisebb, és ilyenkor esőt várhatunk, míg az északkeleti szeleknél a legmagasabb a barométerállás, és ilyenkor derült napokra van kilátás. Fontos azonban tudni, hogy az időjárás biztosabb megállapításához - a barométerálláson és a szélirányon kívül, - még a levegő nedvességét és hőmérsékletét is figyelembe kell venni.