A szertárban levő kétköpűs légszivattyúra kapcsolható eszköz az az üvegbúra alatt levő két szénrúd, amellyel a korai időkben sikerült megmutatni az ívkisüléseket ritkított levegőben. Az eszköz egy 240 mm átmérőjű, csiszolt széllel és gombbal rendelkező üvegburából (recipiens) áll, amelybe két oldalról, egymással szemben benyúlik egy-egy szigetelő nyélen, egy-egy üreges fémcső, amelyek távolságát a szigetelő nyél segítségével szabadon változtathatjuk. A fémcsövekbe adott átmérőjűre faragott, kihegyezett grafit rudakat lehet helyezni, amelyekre a fémérintkezőkön keresztül feszültséget kapcsolhatunk. Ha a grafit rudakra legalább 40-50 voltos feszültséget kapcsolunk és a szabad végüket összeérintjük, majd kissé széthúzzuk, akkor a rudak között nagy fényerősségű ívkisülés vagy ívfény keletkezik. Ekkor mintegy 2-20 amper az áramerősség. Közönséges levegőben ez a nagy áramerősség a rudak összeérintésekor a nagy átmeneti ellenállású érintkezési helyen a rudakat izzásba hozza. A szétválasztás után az áram nem szakad meg, mert az izzókatódról kilépő elektronoknak a gázmolekulákkal való ütközése révén és a nagy hőmérsékleten jelentős hőmérsékleti ionizáció miatt újabb elektronok és pozitív ionok keletkeznek, amelyek az anódba, illetve a katódba ütköznek, s így az elektródokat továbbra is izzásban tartják. Ha a búra alól kiszívjuk a levegőt (vagy legalábbis ritkítjuk), akkor éppen az ütközési és a hőmérsékleti ionizáció feltételét szüntetjük meg, így az adott szénrúd távolság és feszültség mellett az ív fényjelensége megszűnik.

            Ha szikrainduktor segítségével sok ezer voltos, szaggatott egyenfeszültséget kapcsolunk a két grafit rúdra, akkor ugyanezzel az eszközzel bemutatható a gázok önálló vezetése is ritkított gázokban. Ha ekkor adott rúdtávolság esetén kiszívjuk légszivattyú segítségével a bura alól a levegőt, akkor a korábban említett „fényfonál” megjelenését figyelhetjük meg.