Örvényáramoknak vagy Foucault-áramoknak nevezzük azokat az áramokat, amelyek két vagy három irányban kiterjedt vezetőkben, fémtömbökben indukálódnak. Ha egy kiterjedt vezető mágneses mezőben mozog, akkor a mágneses Lorentz- erő a fémes vezetőben a szabad elektronokat zárt görbék mentén mozgásba hozza. Az így létrejövő nagy számú „elemi áram” együttesen nagyon nagy áramerősségnek felelhet meg. Ennek az így létrejött áramnak Lenz-törvénye értelmében olyan az iránya, hogy az indukciót létesítő állapotváltozást erősen akadályozhatja, miközben nagy hőhatással is járhat.
            Az örvényáramokat éppen ezen akadályozó, illetve hőhatásuk alapján lehet kimutatni. A jelenséget legkönnyebben az Adalbert Carl von Waltenhofen (1828-1914) osztrák fizikus által készített eszközzel, az ún. Waltenhofen-ingával lehet szemléltetni.

            Ez az eszköz egy fa keretre rögzített, közös vasmaggal ellátott tekercs párból áll, amelyek között kis súrlódással egy sárgarézből készült lemez leng. Ha a tekercsekbe áramot vezetünk, akkor a vasmagos tekercsek elektromágnesként viselkednek. Ha az inga a lengése során az elektromágnes pólusai közé kerül, akkor a mozgó fémes vezetőben keletkező áramok iránya olyan lesz, hogy akadályozzák az indukciót létrehozó hatást, vagyis a mozgást. Emiatt az inga a mágnes gerjesztése után szinte azonnal lefékeződik. Ha a lemezt a kezünkkel lengetjük, akkor nagy erőt kell kifejtenünk, és a lemez észrevehetően felmelegszik.

            Ha a kísérletben olyan rézlemezt használunk, amely bevágásokkal van ellátva, akkor ilyen örvényáramok nem tudnak kialakulni, így a lemez lengései sokkal kevésbé csillapodnak.
            Az eszközhöz tartozó teheremelő tányér segítségével a teheremelő elektromágnes működése is kiválóan bemutatható. A tányérra különböző súlyokat helyezve szemléltethető az elektromágnes bekapcsolásakor fellépő hatalmas erőhatás.