Azokat a készülékeket, amelyek a levegő nedvességének különböző fokát mutatják nedvességmutatóknak vagy higroszkópoknak nevezzük. A higroszkópok működése egyes testek azon tulajdonságán alapszik, hogy ezek a testek a vízpárát könnyen magukba szívják, és emiatt megváltozik a testek térfogata, súlya, színe vagy halmazállapota. Ilyen tulajdonságú testek pl. a hajszál, a halcsont, a fa rostjai, a bélhúr, néhány növény stb.
            A különböző higroszkópok közül az egyik legelterjedtebb a Horace Benedict de Saussure (1740-1799) svájci fizikus és geológus által 1783-ban készített hajszálas higroszkóp. Ennek az eszköznek a lelke az a zsírtalanított hajszál, amely egy fatalp felső végéhez van rögzítve, miközben a hajszál alsó vége egy kis csigára van tekerve, és egy kicsi rugóval ki van feszítve. Ha megnő a levegő relatív nedvessége, akkor a hajszál magába szívja a nedvességet, s emiatt – a hőmérséklettől csaknem függetlenül- a relatív nedvességgel egyenes arányban megnyúlik, illetve ha kiszárad a hajszál, akkor összehúzódik. A hajszál hosszának a megváltozása megforgatja a csigát, s vele együtt a csigára erősített mutatót is kimozdítja. A mutató egy tapasztalati úton készített, körív alakú skálán mutatja a relatív nedvességet. A skála 0-tól 100-ig van beosztva, ahol a relatív nedvességet százalékban jelzi, így a 0 % a legnagyobb szárazságot, míg a 100 % a páratelítettséget jelzi.