Mivel a szilárd testek mérete a melegítés hatására megnő, így az ingaóráknál az inga hosszának változásának elkerülése, így az óra pontos működése érdekében egy ún. pótlóingát alkalmaznak. Az ilyen inga rúdját kétféle fémből, acél és cinkből készítik, amelyek egymással párhuzamosan, váltakozva követik egymást. A felső keresztpálcához felül rögzített három darab, de kisebb mértékben táguló acélpálca csak lefelé, míg a másik keresztpálcához alul rögzített két darab, s nagyobb mértékben táguló cinkpálca pedig csak felfelé tágulhat. A hőmérsékletváltozások hatására az ilyen inga redukált hossza mindig ugyanakkora marad, mivel a lefelé táguló acélpálcák összességében pontosan ugyanannyival tolják el lefelé a lengési középpontot, mint amennyivel felfelé tolja el a két felfelé táguló cinkrúd.

            Az újabb ingaóráknál a hőtágulás okozta megnyúlást már nem pótlóingával, hanem acél-nikkel ötvözetből (ún. invarból) készített ingarúddal oldják meg. Ennek az anyagnak a hőtágulási együtthatója olyan kicsi, hogy a gyakorlatban előforduló hőmérséklet-változásoknál a hosszváltozások gyakorlatilag elhanyagolhatóak.
            Ilyen inga nélkül a hőmérséklet emelkedésével az inga rúdja hosszabb lenne, s így az óra lassabban járna. A szertárban található pótlóinga végéről a nehezék sajnos már eltűnt, de a hőtágulásnak ezt a gyakorlati alkalmazását kiválóan be lehet vele mutatni.