Ha fény esik valamely test vagy közeg határfelületére, akkor erről a felületről a fény egy része visszaverődik, míg a másik része behatol a közegbe. A fényvisszaverődés illetve fénytörés bemutatására a legtöbbször optikai korongot alkalmaznak. Az első optikai korongot 1890-ben készítette Hans Hartl (1840-1903) osztrák geodéta, amely később Hartl-korong néven lett világhírű demonstrációs eszköz.

            Ez az eszköz egy fém állványon elhelyezett, fokbeosztással ellátott fehér korong, amelynek közepére szorítócsavarok segítségével különböző tükröző felületek, illetve üvegből (plexiből) készült testek erősíthetők. A korong körül egy sárgaréz karral elfordítható az az egy, vagy több keskeny réssel ellátott fekete ernyő, amely a rábocsátott párhuzamos fénynyalábból keskeny, a korongon jól látható sugárnyalábokat választ ki. A fokbeosztás segítségével könnyedén leolvasható a beesési, a visszaverődési, illetve a törési szög.
            A Hartl-korong - a fénytörés és a fényvisszaverődés törvényeinek igazolásán túl- a lencsék, a tükrök és a prizmák nevezetes sugármeneteinek szemléltetésére is kiválóan alkalmas. Emiatt a taneszköz gyártó cégek a korai Hartl-korongokat a szorítócsavarokhoz odafogható gyűjtőlencse, szórólencse, planparalel, prizma, kör és félkör alakú üvegtest mellékletekkel látták el.