Ha átlátszó testek igen vékony rétegeire fehér fény esik, akkor a réteg elülső és hátsó felszínéről visszaverődő fénysugarak interferenciája révén színes csíkokat láthatunk. Így igen élénk színűek a szappanbuborékok hártyái, továbbá az igen vékony üveglemezek, a fémeken levő vékony oxid-rétegek (futtatások), valamint az olyan vékony levegőrétegek, melyek lemezes szerkezetű ásványok hasadásaiban, vagy nem egészen szorosan egymásra illeszkedő két üveglap között vannak.
            A jelenség tanulmányozására 1676-ban Isaac Newton (1643-1727) angol fizikus olyan eszközt készített, amelynél egy kis görbületi sugarú síkdomború lencsét a domború lapjával lefelé egy sík üveglapra fektetett. A lencse az üveglappal csak egy pontban érintkezett és közte és a síklap között vékony levegőréteg marad, melynek vastagsága az érintkezési ponttól kezdve szabályosan növekedett. Ezzel az egyszerű készülékkel a következőket észlelhetjük:

      a) Ha a kettős üvegre fehér fényt bocsátunk, úgy hogy a visszavert fény a szemünkbe érkezzen, az érintkezési pontban sötét kerek foltot, a folt körül pedig színes, koncentrikus gyűrűket látunk. Az érintkezési ponttól nagyobb távolságban a színes gyűrűk halványulnak, míg végül egyenletes fehér fénnyé olvadnak össze.

      b) Ha a kettős üvegre homogén fényt, például a színkép egyes fénysugarait ejtjük, a visszavert fényben felváltva világos és sötét gyűrűket látunk, amelyeknek száma sokkal nagyobb mint az előbbi kísérletben látott gyűrűké. Ezeknek a gyűrűknek az átmérője a fény növekedő frekvenciájával fokozatosan csökken, tehát a vörös gyűrűk átmérője a legnagyobb, az ibolya színű gyűrűké a legkisebb.

      c) A kettős üveget átmenő homogén fényben vizsgálva az előző jelenségek komplementerét fogjuk látni, azaz az érintkezési pontnál kerek világos foltot, az előbbi sötét gyűrűk helyén világos gyűrűket és a világosak helyén sötéteket látunk. Fehér fény használatánál pedig az előbbi színes gyűrűk helyén a kiegészítő színek gyűrűit fogjuk látni.