Ha hullámokat bocsátunk merőleges felületre, akkor azok onnan visszaverődve találkozhatnak a beeső hullámokkal, így ún. állóhullámok alakulhatnak ki. A levegőoszlopokban, gázoszlopokban kialakuló állóhullámok – sajátrezgések – kimutatására kiválóan alkalmas August Kundt (1839-1894) német fizikus 1866-os találmánya, a Kundt-féle cső.

            Ez az eszköz egy olyan üvegcső, amelynek egyik végét egy eltolható dugattyú zárja el, a másik oldalon a csőbe középen befogott fémpálca nyúlik be a végére ragasztott, könnyű koronggal. Az üvegcsőben kevés mennyiségű, de igen finomra reszelt parafareszelék van. Ha a pálcát dörzsöléssel hosszanti rezgésbe hozzuk, akkor a dugattyú eltolásával könnyen találunk olyan helyzetet, amelynél a légoszlopban – a korongról kiinduló és a végeken visszaverődő longitudinális hullámok interferenciája folytán – állóhullámok keletkeznek. Az állóhullámokat észrevehetjük egyrészt a hang erősödéséből (rezonancia), másrészt abból, hogy a parafareszelék a levegőrezgések csomópontjaiban gyűlik össze. Ezek a mozgási csomópontok a nyomás duzzadóhelyei. A zárt gázoszlop mindkét végén mozgási csomópont van.
            A Kundt-féle csőben a szomszédos csomópontok λ/2 távolságának megmérésével közvetlenül adódik a λ hullámhossz, s így a rezgő pálca (egyúttal a rezgő gáz) ν frekvenciájának ismeretében

alapján, meghatározható a hang terjedési sebessége a csövet betöltő levegőben vagy más gázban.