A sípok olyan szilárd falú csövek, amelyek úgy hozzák létre a hangot, hogy a bennük levő levegőt rezgésbe hozzák. A rezgéskeltés módja szerint megkülönböztetünk ajaksípokat és nyelvsípokat.

            Az ábra egy olyan nyelvsípot mutat, amelynek az egyik fala hiányzik, így a nyelvsíp működését könnyen megérthetjük. A nyelvsípoknál a légkamra és a cső közötti összeköttetést a fémből vagy nádból készült nyelv zárja el, amely a levegő befúvásakor rezgésbe jön. Ezek a rezgések azt eredményezik, hogy a légáram periodikus megszakításokkal jut a csőbe, így a csőben tovaterjedő hullámok jönnek létre.
            A nyelvsípokban keletkező hang magassága a nyelv és a csőben levő légoszlop közötti csatolás folytán mind a nyelvnek, mind a légoszlopnak a sajátfrekvenciájától függ. A fémnyelvű sípoknál főleg a nyelv, míg a nádnyelvű sípoknál főleg a légoszlop sajátfrekvenciája a mérvadó. A legtöbb nyelvsípnál a fémnyelv hossza változtatható, valamint a csövet tölcsérszerű toldalékcsővel szokták meghosszabbítani. A toldalékcső általában megváltoztatja a síp hangját, kivéve, ha a csőbeli légoszlopnak, mint önálló sípnak az alapfrekvenciája (vagy valamely felharmonikusának frekvenciája) megegyezik a nyelv sajátfrekvenciájával.