A szertárba 1898-ban került az az ónból készült sípsorozat, amely négy különböző hosszúságú ajaksípból áll.
            Ezeknél a sípoknál is a bennük levő levegő rezgésbe hozásával kelthetünk hangot, azaz a légkamrába fujtatott levegő - az ajaksípoknál látott módon-, egy kis akadálynak (a síp ajkának) ütközik, s az ütközés miatt keletkező örvények a légoszlopban periodikus nyomásingadozásokat, tovaterjedő hullámokat hoznak létre. Az ónsípok esetében az áramló levegő számára az akadályt egy kis bevágás képezi, így már a síp megfújásánál ügyelni kell arra, hogy a fuvolánál látott fújási technikával szólaltassuk meg a sípokat. A sípok rendre C (ut3); E (mi3); G (sol3) és C oktáv (ut4) hangon szólalnak meg.

            Mivel az ónsípok nyitott sípok, így a végükön a hullám a beeső hullám fázisának megváltoztatása nélkül verődik vissza, tehát az interferencia olyan állóhullámot eredményez, amelynél a síp minkét végén duzzadóhely lesz, s az alaphang összes felharmonikusai előfordulhatnak.