A Lőwy-féle ejtőgép, - amelyet gyakran ejtő-hajító készüléknek is neveznek- kiválóan alkalmas annak a bemutatására, hogy a gravitációs mezőben eső testek esési ideje független a test sebességének vízszintes összetevőjétől.
           Ennél az egyszerű szerkezetnél két, kb. 10 cm széles és 50 cm magas lakkozott, fadeszka van egymáshoz erősítve L alakban. Az egyik deszka oldalára, a deszkára merőlegesen egy kis fapárkány van elhelyezve, amelyre egy kb. 1 cm átmérőjű lyukat fúrtak.  A lyuk széle felett elhelyezett, függőleges, rugalmas falemez egy ütközőhöz szorítja azt a golyót, amely - ha a lemez nem tartaná - az alatta lévő lyukon keresztül függőlegesen leesne. Ezzel egyidejűleg a lemez másik oldalára helyezett, a lemezzel érintkező, ugyanolyan másik golyó a párkány szélén van nyugalomban.

           Ha a lemezt a lyuk felőli oldalról egy kilendíthető kalapáccsal megütjük, akkor a „beszorított” és a megütött golyó egyszerre kezd esni, az egyik szabadeséssel, míg a másik vízszintesen hajítva. Tapasztalat szerint egyszerre koppannak a padlón, akármilyen magasságból is indultak. Ez a meglepő tapasztalat abból következik, hogy mozgás közben mindkét golyóra csak a gravitációs erő hatott, amely mindkét testnek ugyanakkora nagyságú és függőleges irányú gyorsulást okozott. Emiatt az elhajított golyó - miközben vízszintesen is mozog, ugyanúgy szabadon esik lefelé, mint az, amelyik függőlegesen esik. Így elmondhatjuk, hogy a vízszintes hajítás összetehető egy szabadesésből és egy vízszintes irányú, egyenes vonalú egyenletes mozgásból, miközben a mozgások „nem zavarják egymást”, azaz függetlenek egymástól.