Az ék kemény anyagból készült háromoldalú hasáb, amelyet két test közé vagy ugyanazon testnek a részei közé szorítunk, hogy azokat egymástól eltávolítsuk. Mivel az éket gyakorlatilag két lejtőből álló összetett testnek is tekinthetjük, így a lejtő típusú egyszerű gépek csoportjába sorolhatjuk.
            A gyakorlati alkalmazások nagy részénél (pl. kés, balta, szög, tű… stb.) a terhet az összefordított lejtők oldalaira (az ék lapjaira) merőleges - a szétválasztandó testrészek által kifejtett- nyomóerők jelentik, míg az ék fokára (gerincére) is hat egy merőleges erő, általában ütés, vagy nyomás formájában. Egyensúly esetén a három erő eredője zérus. Ha az egyensúly feltételét úgy fogjuk fel, hogy az ék felét képező lejtő felületére hat egy merőleges erő (ez a teher) és a lejtő alaplapjával párhuzamosan is hat egy – az ék fokára ható erő felével megegyező nagyságú- erő, akkor az utóbbi erővel párhuzamos komponensek egyenlőségét felírva, kapjuk az egyensúly feltételét. Szimmetrikus ék esetén az ék fokára ható erő úgy aránylik a teherhez, mint ahogy az ék foka aránylik az ék oldalához.

            A szertárban található, ún. Frick-féle ékkészülék ezt az egyensúlyt képes igen ötletes és szemléletes módon bemutatni az ifjúságnak. Az eszköz egy fényezett fatalpra van szerelve, amelyen két vízszintes tengelyű, szabadon gördülő fahenger között mozoghat egy fa ék. Az ék fokára ható nyomóerő helyett ennél az elrendezésnél az ék csúcsára ható húzóerő mozgatja az éket a görgők között, miközben ezt a húzóerőt - egy állócsigán átvetett kötél végére kötött réz serpenyőbe helyezett - súlyokkal szabadon változtathatjuk. A korabeli tanszerkatalógusok szerint három különböző nyílásszögű ék tartozott az eszközhöz, de mára már sajnos csak egyetlen ék maradt meg.