Az ütközések tanulmányozására kiválóan alkalmas az az eszköz, amely az iskola régi leltárkönyveiben nem található meg, csak a korabeli iskolatörténet tesz említést a megvásárlásáról. Ez az eszköz a Newton-bölcső, vagy ahogyan a régi fizika könyvekben hívták, Mariotte-féle ütközési gép.

            A Newton-bölcső egy szintezőcsavarokkal ellátott, fényezett fatalpon elhelyezett fakeretből áll, amelyre az egyik oldalon kettő, a másik oldalon négy egyforma elefántcsont golyót egy sorban egymás mellé függesztettek. Nyugalmi állapotban az ingatestként használt golyók egymással éppen érintkeznek, és a golyók középpontjai, valamint az érintkezési pontok pontosan egy egyenesbe esnek. Az első golyót A-ba emeljük, és ezután esni hagyjuk.                         Könnyen belátható, hogy az egyenlő tömegű golyók ütközésekor a testek sebességet cserélnek. Emiatt az ütközés után csak az utolsó golyó ugrik el B-be, hiszen a második golyó átveszi az első golyó sebességét és azt, anélkül, hogy maga észrevehetően elmozdulna, átadja a harmadiknak és így tovább. A sebesség, amellyel az ütközés a golyósorban tovaterjed, függ a golyók rugalmasságától és sűrűségétől. Ezzel a kísérlettel a hang terjedését is tudjuk szemléltetni.

            A szertárban levő eszköznél az eredeti golyók közül az egyik eltűnt, a többi pedig új felfüggesztést kapott, ami sajnos nem tökéletes. Biztosítandó a centrális és egyenes ütközést, meg kell akadályozni az oldalirányú elmozdulást, ugyanakkor azonos szinten kell őket rögzíteni, ezért az eszköz tökéletesítésre szorul.