V. Garzó Imre Városi Fizikaverseny
Hódmezővásárhely, Bethlen Gábor Református Gimnázium
2003. április 2.

Versenykiírás

    A Bethlen Gábor Református Gimnázium ebben a tanévben is megrendezi a 13-14 éves hódmezővásárhelyi és Hódmezővásárhely környéki diákok részére az immár hagyományosnak mondható fizikaversenyét, az V. Garzó Imre Városi Fizikaversenyt.
    Örömmel láttuk, hogy az előző versenyen 10 iskolából 28 diák küzdött meg a díjakért. Igyekszünk egy-egy ,,könnyebb” feladatot is kitűzni annak érdekében, hogy minden versenyzőnek legyen sikerélménye. Szeretnénk a résztvevő iskolák és versenyzők létszámát növelni, annál is inkább, mivel - az előző évekhez hasonlóan - idén is a díjakon túl, a hetedikesek és a nyolcadikosok versenyében első helyezett diákok bejutnak a Keresd a megoldást! Csongrád Megyei Fizikaverseny döntőjébe, a levelezős verseny során beküldött feladatok eredményeitől függetlenül. A döntőn – amelyre előreláthatólag április közepén kerül sor – képviselhetik iskolájukat, településüket. A legjobb hetedikes versenyzők pedig felvételt nyernek a Bethlen Gábor Református Gimnázium reál tagozatos osztályába.
    A verseny tisztasága érdekében iskolánk kisgimnazistái eddig nem indultak és az idei tanévben sem szándékozunk indítani őket.
    Ebben a tanévben a versenyre 2003. április 2-án 14 órai kezdettel kerül sor.
    Az egyes iskolák különböző tanmenetei miatt most is szeretnénk letisztázni a követelményeket:
    A 7. osztályosoktól elvárjuk a teljes hidrosztatika, a teljes hőtan, az elektromosságtanból az áramkörök és az Ohm törvény ismeretét.
    A 8. osztályosoktól minden addigi általános iskolás ismeretet elvárunk, kivéve a fénytant.
    Mivel a különböző iskolák különböző tankönyveket használnak, ezért a versenyre készüléshez - hasonlóan a Keresd a megoldást! versenysorozathoz - javasoljuk a Mozaik Kiadó "Fizika tizenkét, … éveseknek" tankönyvsorozata időarányos részének elsajátítását, függetlenül attól, hogy helyi tantervük ennek mekkora részét tartalmazza. Megértésüket köszönjük.
    A korábbi versenyek feladatai, megoldásai, végeredményei iskolánk honlapján megtekinthetők a www.bgrg.sulinet.hu címen. Az esetleges kérdésekkel forduljanak Nagy Tibor fizikatanárhoz.
        e-mail:  nagyt@bgrg.sulinet.hu
Jelentkezni lehet e-mailben, vagy levélben.
   A nevezési határidő 2003. március 21.