VI. Garzó Imre Városi Fizikaverseny
Hódmezővásárhely, Bethlen Gábor Református Gimnázium
2005. március 31.

Versenykiírás

    A Bethlen Gábor Református Gimnázium ebben a tanévben is megrendezi a 13-14 éves hódmezővásárhelyi és Hódmezővásárhely környéki diákok részére az immár hagyományosnak mondható fizikaversenyét, az VI. Garzó Imre Városi Fizikaversenyt.
    Örömmel láttuk, hogy az előző versenyen 11 iskolából 49 diák küzdött meg a díjakért. Bár tavaly már igen szép számmal neveztek versenyzők, szeretnénk a résztvevő iskolák és versenyzők létszámát még tovább növelni, annál is inkább, mivel meggyőződésünk szerint a fizikának ebben a nehéz helyzetében minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy tantárgyunkat népszerűsítsük. Kérem, buzdítsák tanítványaikat, hogy bátran induljanak ezen a megmérettetésen! Az előző évekhez hasonlóan - idén is a díjakon túl, a hetedikesek és a nyolcadikosok versenyében első helyezett diákok bejutnak a Keresd a megoldást! Csongrád Megyei Fizikaverseny döntőjébe, a levelezős verseny során beküldött feladatok eredményeitől függetlenül. A döntőn – amelyre előreláthatólag április közepén kerül sor – képviselhetik iskolájukat, településüket. A legjobb hetedikes versenyzők pedig felvételt nyernek a Bethlen Gábor Református Gimnázium reál tagozatos osztályába.
    A verseny tisztasága érdekében iskolánk kisgimnazistái eddig nem indultak és az idei tanévben sem szándékozunk indítani őket.
    Ebben a tanévben a versenyre 2005. március 31-én 14 órai kezdettel kerül sor.
    Az egyes iskolák különböző tanmenetei miatt most is szeretnénk letisztázni a követelményeket:
    A 7. osztályosoktól elvárjuk a teljes hidrosztatika, a sűrűség, a sebesség, az erő, és a forgatónyomaték ismeretét.
    A 8. osztályosoktól minden addigi általános iskolás ismeretet elvárunk, kivéve a fénytant.
    Mivel a különböző iskolák különböző tankönyveket használnak, ezért a versenyre készüléshez - hasonlóan a Keresd a megoldást! versenysorozathoz – a hetedikeseknek javasoljuk a Mozaik Kiadó hetedikeseknak szóló fizikakönyvét, míg a nyolcadikosoknak a Mozaik Kiadó "Fizika tizenkét, … éveseknek" tankönyvsorozata időarányos részének elsajátítását, függetlenül attól, hogy helyi tantervük ennek mekkora részét tartalmazza. Megértésüket köszönjük.
    A korábbi versenyek feladatai, megoldásai, végeredményei iskolánk honlapján megtekinthetők a www.bgrg.sulinet.hu címen. Az esetleges kérdésekkel forduljanak Nagy Tibor fizikatanárhoz.
Jelentkezni lehet e-mailben, illetve levélben: 6800 Hódmezővásárhely, Szőnyi u. 2.
   A nevezési határidő 2005. március 19.