A szilárd testek sűrűségének meghatározására többféle módszer és eszköz ismert, de ezek közül is az egyik legérdekesebb a William Nicholson (1753-1815), angol természettudós, által feltalált és róla elnevezett sűrűségmérő.
            Ezzel az eszközzel az ismeretlen sűrűségű testnek a víz sűrűségéhez viszonyított, ún. relatív sűrűségét kapjuk meg. A relatív sűrűséget úgy számíthatjuk ki, hogy az ismeretlen sűrűségű test súlyát elosztjuk az ugyanakkora térfogatú víz súlyával. Ezek után - a relatív sűrűséget megszorozva a víz sűrűségével - már könnyedén kiszámítható az ismeretlen test sűrűsége.
            Ez az eszköz egy üres, zárt pléhedény (A), amelynek alján egy kis réztányér (B) van elhelyezve. A tányér alján levő kis kampóra akkora nehezéket helyezünk, hogy ezzel az üreges test függőlegesen ússzon a vízben. Az üreges test tetején van egy vékony fémpálcika, amelyre szintén egy kicsiny csésze (C) van erősítve. Miután a készüléket vízbe mártottuk, a csészére bizonyos q súlyt kell rakni ahhoz, hogy a készülék a pálcikának egy állandó szintjéig (D) merüljön a vízbe.

            A mérés elvégzéséhez a mérendő testet az üres C csészére tesszük. Ahhoz, hogy a készülék a D szintig a vízbe merüljön, az ismeretlen test mellé még q1 súlyt is a csészére kell tenni. Ekkor tehát a test súlya q-q1. Ezután anélkül, hogy a rendszeren bármit is megváltoztatnánk, az ismeretlen testet a B réztányérba tesszük.  Ekkor a rendszerre hat egy q2 többlet felhajtóerő, így a C csészébe q2 súlyt kell helyeznünk ahhoz, hogy a készülék ismét a D szintig merüljön a vízbe. Tehát az ismeretlen test vízhez viszonyított relatív sűrűsége:

.

            Ha a test a vízben oldódik, akkor olyan ismert sűrűségű folyadékot kell használnunk, amelyben nem oldódik a test (pl. olaj). A testnek az erre a folyadékra vonatkozó sűrűségét megszorozva a folyadék sűrűségével megkapjuk a test sűrűségét.