Az egyszerű Röntgen-csőnél bonyolultabb szerkezetű az ún. osmo-regenerálással és erős platina antikatóddal ellátott röntgenlámpa, amelynek üvegbúrája az eltelt 100 év alatt sajnos eltörött. Ennél az eszköznél a röntgenlámpa átmérője 120 mm, beüzemeléséhez szintén 10-20 cm átütőképességű platina vagy higanyos szaggatóval ellátott szikrainduktort ajánlottak a korabeli tanszerkatalógusok.
            Mint minden korai röntgencső, ez a cső is gáztöltésű, de az egyszerű röntgenlámpához képest ezen a csövön található egy olyan kis „nyúlvány” is, amelyen keresztül a csőben levő vákuumot szabályozni lehetett. Erre azért volt szükség, mivel a cső használata közben az üveg és a fém abszorpciója miatt a cső ritkítása fokozódik és így az egyre nagyobb vákuumban – az ütközési ionizáció hiányában- már alig hatol át az áram, s végül a cső hasznavehetetlenné válik. A cső oldalán levő nyúlványban kis platinadrót található, amely rendes körülmények között sok gázt nyel el. Ha a drót külső végét lánggal melegíteni kezdjük, akkor a platina az elnyelt gázok egy részét a csőbe bocsátja, s így a cső keménységét megszünteti. Mivel a katódsugarak hatása alatt az antikatód jelentékenyen felmelegszik, így a hosszabb távú használat esetén a hűtésről folyamatosan gondoskodni kellett. Ezt ebben a csőben úgy oldották meg, hogy az antikatódot nagy felszínű fémhenger végére erősítették, így növelve a lehűlés sebességét.