Alessandro Volta olasz egyetemi tanár a 18. század végén sűrítős elektroszkóp segítségével kimutatta, hogy ha két különböző fémet összeérintünk, akkor a fémek mindegyike elektromos állapotba fog kerülni, és az egyik pozitív, a másik negatív töltésűvé válik. Volta később azt is kimutatta, hogy a fémek egy sorba, az ún. feszültségi sorba helyezhetők, mely sornak bármely tagja az előtte levőkkel érintkezve negatív, az utána következőkkel érintkezve pozitív töltésű lesz. E sor a következő fémekből áll: Zn, Pb, Sn, Fe, Cu, Ag, Au és szén. E feszültségi sor kapcsán Volta azt is kimutatta, hogy ha a sorban több fém is érintkezik, akkor az elektromotoros erők algebrai összege egyenlő a két szélső fém elektromotoros erejével. Ezt a felismerést Volta törvénynek nevezzük.
            A fentiekből következően a feszültséget az érintkező lapok párjainak számával nem fokozhatjuk, mert pl. akárhány cink-réz párt is rakunk egymásra, Volta törvénye szerint a feszültségek összege csak a szélső fémek feszültségével, tehát egyszerűen egyetlen cink-réz pár feszültségével egyenlő.
            Mivel a feszültségek még akkor is igen kicsiny értékűek maradtak mikor a fémek a feszültségi sorban egymástól távolabb voltak, így Volta a feszültség értékének növelése érdekében a cink-réz párok közé folyadékot (vagy legalábbis nedves posztódarabokat) helyezett. Az így összeállított készüléket elektromos oszlopnak, míg az utókor Volta-féle oszlopnak nevezte el. Ha a Volta oszlop legalsó és legfelső lapjait fémdróttal összekötjük, akkor ún. zárt oszlopot kapunk, amelynél az oszlop végei közötti állandó feszültség hatására a fémdróton áram folyik.
            A Giuseppe Zamboni (1776-1846) olasz fizikus által a XIX. század elején készített Zamboni-féle (vagy Behrens-féle) oszlop gyakorlatilag egy speciális Volta oszlopnak felel meg. Ebben az eszközben réz és cinkpapírt (vagy ahogyan régen nevezték hamis arany és ezüstpapírt) a nemfémes lapjukon összeragasztottak, s az így nyert lapból egy-két centiméter átmérőjű kerek lemezeket vágtak ki, amelyekből néhány ezret a különnemű fémes lapjaikkal egymásra fektettek egy üvegcső belsejében. Itt a Volta oszloppal ellentétben nincs folyadék a lemezek között, ezért az ilyen megoldásokat száraz oszlopoknak is szokták nevezni. Az ilyen száraz oszlopoknál folyadék hiányában, a papír higroszkópos nedvessége a vezető és a lemezek nagy száma miatt tetemes feszültség keletkezik az oszlop két vége között

            Az ilyen oszlopokat felhasználták igen érzékeny elektroszkópok készítésére, amelyekben a pozitív és negatív töltések az oszlop két végével fémes összeköttetésben levő lemezekre vannak vezetve. Ezek között gyakran egy alumínium lemez lógott, amellyel ha töltést közöltek, akkor a lemez kitért a közölt töltés előjelétől függően a megfelelő fémlemez irányába.