A múlt század elején az elektromos megosztás jelenségét legtöbbször az Alesandro Volta (1745-1827) olasz egyetemi tanár által felfedezett elektroforral mutatták be. Az elektrofor lényeges alkotórésze egy ún. gyantalepény (vagy ebonitlap), amely egy fémtálba, vagy más jó vezető lapra van helyezve. Erre a gyantalepényre egy nála kisebb fémfedőt illeszthetünk selyemzsinór vagy üvegmarkolat (tehát szigetelő) segítségével.

            Szőrmével megdörzsölve az ebonitlemezzel lefedett gyantalepényt, az negatív töltésű lesz. Ha most ráteszünk egy szigetelő nyéllel ellátott fémfedőt, akkor a rossz vezető gyanta töltései nem mennek át a fedőre, csak megosztják annak a töltéseit. Emiatt a fedő alsó lapja pozitív, míg a felső lapja negatív töltésű lesz. Ezeket a negatív töltéseket kezünkkel a fedő felső részéhez érve, le tudunk vezetni onnan. Ha ezután a fedőt felemeljük, akkor már az ily módon pozitív töltésűvé vált fedő pozitív töltései is levethetők a lapról (ha ujjunkkal közelítünk a fedő felé szikrát tapasztalunk!). A fedő pozitív töltéseinek felhasználásával nyert energiát az a munka fedezi, amelyet a fedő felemelésekor az elektromos vonzóerők ellenében végzünk. Mivel a gyanta és a fémfedő valójában csak néhány ponton érintkezik egymással, a gyanta negatív és a fémfedő pozitív töltései között nem jön létre kiegyenlítődés. Így ezt a műveletet – újbóli dörzsölés nélkül- sokszor megismételve nagy mennyiségű pozitív töltést tudunk előállítani és levezetni a fémlapról az elektrofor segítségével, amely a nevét – elektromosságot tartó- is onnan kapta, hogy a fémfedővel lefedett gyantalepény igen hosszú időn át megtartja a töltéseit.