A galvanométerek olyan - elsősorban gyenge áramok kimutatására használatos- műszerek amelyek egy áramjárta vezető (általában egy tekercs) és egy permanens mágnes kölcsönhatásán alapszanak.
            A galvanométerek egyik típusa, a tűs galvanométerek közé tartozik a Claude Servais Mathias Pouillet (1790-1868) francia fizikus által 1843-ban készített ún. tangens galvanométer. Ennek a sárgaréz állítócsavarokkal ellátott, fa háromlábon elhelyezett eszköznek a része az a függőleges síkú, kb. 30 cm átmérőjű rézből készült körabroncs, amelynek középpontjában kis vízszintes, achát felfüggesztésű mágnestű foroghat függőleges tengely körül. Ha az eszköz tartóállványával együtt, körvezető síkját a mágneses meridiánba (a földmágneses É-D-i irányba) állítjuk, majd a körvezető tengelyén, egymástól elszigetelten elhelyezett szorítócsavarok segítségével I erősségű áramot bocsátunk át rajta, akkor a tű az észak-déli irányból a szöggel elfordul, és beáll a földmágnesség H (B) horizontális intenzitása és a köráramtól származó H_i mágneses térerősség (B_i mágneses indukció) eredőjének irányába. Az ábráról leolvashatóan

ahol

és az r a körvezető sugara. Így az áramerősség B ismeretében és az iránytű a szögének körlapon elhelyezett fokbeosztáson való megmérésével meghatározható.

            A pontosabb leolvasást megkönnyíti az körbeosztás alá helyezett síktükör, amellyel így akkor kapunk pontos értéket, ha a mutató és annak visszaverődött képe éppen fedésben van. Használaton kívül a mutató forgását, s így az alátámasztás kopását úgy tudjuk megakadályozni, hogy egy emelő csavar segítségével a mágnestűt lerögzíthetjük.
            Ez a régebben igen fontos műszer (korábbi elnevezésein „abszolút galvanométer” vagy „tangens buszola”) ma már leginkább B mágneses indukció mérésére használatos úgy, hogy a műszeren ismert I erősségű áramot bocsátanak át.