A Döbereiner-féle gyújtógép a nevét a felfedezőjéről, Johann Wolfgang Döbereinerrol (1780–1849), a jénai egyetem professzoráról kapta. A kor egyik leghíresebb kémikusa valójában a platina katalitikus hatásának a felfedezője, aki a jelenségben rejlő alkalmazási lehetőségeket is elsőként aknázta ki.
            A német kémikus 1823-ban platinadarabokból nagy felületű porított platinát állított elő, amely fölé levegő jelenlétében hidrogéngázt vezetett. Azt észlelte, hogy szobahőmérsékleten - sőt akár még –10 °C hőmérsékleten is-, tíz perc után az összes hidrogénből az oxigénnel reagálva víz keletkezett. Ha pedig tiszta oxigént használt levegő helyett, a reakció olyan heves volt, hogy a szűrőpapír, amire a platinát tette, elszenesedett.
            A tudós rögtön felismerte a jelenség fontosságát, s később finomítva a kísérletet egy fúvókából engedett platinaszivacsra hidrogént, amely közben levegővel keveredett, s így azt láthatta, hogy a platina először vörösen, majd fehéren izzik, és végül begyújtja a hidrogént. Ez alapján létrehozta a híres hidrogénes gyújtókészülékét, amelynek fő része az a hidrogénfejlesztő berendezés, amelyben egy lezárt üveghengerbe egy üveg búvárharang nyúlik be. A harangba felülről egy cinkhenger van belógatva, amely beleér az üveghengerbe felülről öntött kénsavba. A kénsav és a cink érintkezésekor fejlődő hidrogéngáz egy elzárható szeleppel ellátott kis csövön át a henger sárgaréz fedelén elhelyezett sárgaréz gyűrűbe rakott platinaszivacshoz jut, ahol - víz keletkezése mellett- meggyullad.

            A szelepet elzárva, a búvárharang alatt fejlődő gáz nem tud eltávozni a harangból, így a megnőtt gáznyomás lejjebb nyomja a kénsav szintjét, s így a cinkhenger nem ér bele folyamatosan a kénsavba. Ha az eszközt hosszabb ideig nem használjuk, akkor célszerű a cinkhengert leakasztani a rögzítő kampóról, s az eszköz állványán erre a célra elhelyezett sárgaréz tartóban elhelyezni.