A folyadékok melegítésénél csak térfogati hőtágulásról beszélhetünk, mivel meghatározott alakjuk nincs. Melegítés közben azonban maga az edény is kiterjed, s így az edény beosztásáról leolvasott térfogat növekedés csak látszólagos. Ha ehhez még hozzáadjuk az edény térfogatváltozását, akkor megkapjuk a folyadék valódi térfogatváltozását.
            A folyadékok valódi hőtágulásának, azaz a folyadék tényleges hőtágulási együtthatójának a meghatározására 1818-ban két francia fizikus, Pierre Louis Dulong (1785-1838) és Alexis-Thérèse Petit (1791-1820) olyan egyszerű módszert dolgoztak ki, amelynél az edény alakjának és térfogatának a változása a mérést nem befolyásolja.

            Az eljárásban egy közlekedőedény egyik szárát olvadó jéggel, a másik szárát forrásban levő víz gőzével vették körül. Ennek következtében a két szárban levő folyadék sűrűsége, s ezzel együtt az oszlopok magassága is megváltozott. Mivel a közlekedőedényeknél az egyes szárakban egyenlők a hidrosztatikai nyomások, a különböző sűrűségek fordítottan arányosak az érintkezési felülettől (azaz a szárakat összekötő vízszintes csőtől) számított magasságokkal. A nyomásviszonyokat felírva:

.

Tudjuk, hogy a sűrűségekre fennáll:

ahol

.

A két egyenletet egymásba írva, egyszerűsítés után kifejezhetjük a folyadék hőtágulási együtthatóját:

.

            A folyadék térfogati hőtágulási együtthatójának meghatározását ezzel a módszerrel magasságok mérésére lehet visszavezetni. A mi eszközünknél elsősorban ezeknek a magasságoknak a meghatározása okoz problémát, mivel a szárak hűtése, illetve fűtése nem teljesen a cső alján történik, s így a hőmérséklet nem egyforma az egyes szárak mentén,s emiatt a kiinduló egyenlet csak közelítően áll fenn.
            Mivel az eszköz rajzát egyetlen katalógusban sem találtuk meg csak Dr. Mattyasówszky Kasszián 1931-es tankönyvének hőtágulással foglalkozó oldalain, így valószínűsíthető, hogy az eszközt – a tankönyv leírása alapján- az iskola fizikatanárai maguk készítették.