A fotometria alapfogalmai szorosan kapcsolódnak a mindennapi élethez, ennek ellenére a középiskolai tananyagban csak alig szerepelnek. Ennek ellenére – akár a fogalmak pontos tisztázása nélkül is - hasznos lehet a témához csatlakozó eszközök bemutatása.
Az egyik ilyen fotometriai alapfogalom a fény erőssége. A fényforrások fényerősségének mérésére a fénymérők (az ún. fotométerek) szolgálnak. Mivel a fényerősségre abszolút mértékünk nincs, a mérés csak különböző fényforrások összehasonlításából állhat valamely egységül választott fényerősséggel. Ezért ezeknek az eszközöknek a közös működési alapelve, hogy a mérendő fényforrással és az egységgel egyenlő megvilágítást idézünk elő, s ekkor a fényerősségek úgy viszonylanak egymáshoz, mint az egyenlően megvilágított laptól számított távolságok négyzetei. Innen kiszámítható a keresett fényerősség (x):

amiből

            A szemünkkel eléggé pontosan eldönthetjük, hogy két szomszédos felület megvilágítása egyenlő-e, feltéve, hogy a két felületet megközelítőleg azonos színű fényforrásokkal világítjuk meg. Ez a vizuális, vagy szubjektív fénymérések elve.
            Az ezen az elven működő egyik legrégebbi, de a mérési eljárást jól illusztráló típusa, az 1826-ból való Ritchie-féle fotométer. Ez az eszköz lényegében egy hasábos faszekrény, melynek közepében derékszögű faprizma van felállítva, úgy hogy az él, melyben a két határlap egymást derékszög alatt metszi, vízszintes, de a szekrény hosszirányára merőleges. A két lap, melyek mindegyike 45°-os szöget zár be a vízszintessel, fehér papírral van bevonva. A szekrénynek a prizma fölötti részén, éppen az él fölött, kis nyílás van, melyen keresztül nézve, mindkét fehér lap egyformán látszik. A szekrény belül feketére van festve s a fehér lapokra csak oldalról eshet fény. Mérés alkalmával egy sötét szobában mindegyik oldalon egy-egy fényforrás van alkalmazva, s a szemlélő a kis nyíláson át nézi a fehér lapokat. A fényforrások távolságát a szekrénytől addig igazítják, míg a lapok megvilágítása egyformának nem látszik.

            A Ritchie-féle fotométerhez teljesen hasonló, annak egy módosított változatának tekinthető az a Robert Wilhelm Bunsen (1811-1899) és August Töpler (1836 -1912) német fizikusok által 1843-ban elkészített eszköz, amelyet Bunsen-Töpler-féle fotométernek vagy hétköznapi nevén zsírfolt-fotométernek nevezünk. Ennek az eszköznek a működése azon alapszik, hogy egy papírlapon levő zsírfolt észrevehetetlenné válik, ha a papírlapot két oldalt egyenlő erősen világítjuk meg.

            A faragott faállványon elhelyezett hasábos faszekrény közepén egy fehér papírernyő található, a közepén egy zsírfolttal, amelyet a szekrény két oldalán elhelyezett nyíláson keresztül két oldalról megvilágíthatunk. A papírról visszaverődött fény egy-egy síktükör segítségével jut a középső lyukhoz, ahol figyeljük a jelenséget. Ha az ernyőt csak az egyik oldalról világítjuk meg, akkor a zsírfolt a fényforrás felöli oldalról a papírnál sötétebbnek, a másik oldalról pedig világosabbnak látszik. Ennek oka, hogy a folt több fényt enged át, és kevesebb fényt ver vissza, mint a papír többi része. Ha most két fényforrással az ernyő mindkét oldalát megvilágítjuk, és a két oldalt egyidejűleg megfigyeljük a két síktükör segítségével, akkor egyenlő megvilágítás esetén a zsírfolt eltűnik. Ha az egyik fényforrást lerögzítjük, akkor a másik fényforrás mozgatásával elérhetjük a kívánt hatást, így meghatározhatjuk a keresett arányt.